Sanyi

Kilátszott a bal melle. Nem, nem azért, mert úgy öltözködött, ne botránkozzon meg, atyám, rögtön az elején! Lesz még amiért vesse a keresztet. Elnézést, nem akartam megbántani, csak tudja, kicsit furcsán érzem magam ebben a székben. Soha nem voltam hithű katolikus, az elsőáldozás előtt gyóntam utoljára. Nem vagyok egyházellenes, se ateista, csak vala-hogy ezek a cécókat, a templomba járást meg ezeket soha nem tartottam fontosnak. Vagyis, nem ezeket tartottam fontosnak. Higgye el, van annyi hitem, amennyi nekem kell. Hogy? Jaj, a hölgy, persze. Ott tartottam igen, hogy kilátszott a bal melle. Látom, érdekli! Ej-ej, atyám! Hogy is bírják maguk? De készüljön fel lelkileg, mert elmondok mindent. Ha már le kell tudni ezeket a köröket a lagzi előtt, hát akkor legyen.
Ott feküdt, lába között a biciklim kerekével, borzasan, ijedten, és a helyzetből kifolyólag zavartan. Nem is tudom, hogy történt, egy kapualjból egy autó tolatott kifele, szinte elütött, szerencsére jók a reflexeim. Azt kikerültem, de őt nem láttam. Nem mondom, én is megijedtem, de azért nem olyan nagy baj, ha egy szép mellnek ütközik az ember, ugye? Egyszer próbálja ki!
Persze, hogy felajánlottam, hogy beviszem a sürgősségre, éreztem az illatát, amint belém kapaszkodott. Furcsa volt az egész atyám, tudja, mintha engem ütöttek volna el. Érzett már ilyent? Szédelegtem, hebegtem-habogtam. Zavaromban mindenféléről kérdezgettem, amint vártuk a sürgős-ségin, hogy megnézzék, nincs e valami láthatatlan, belső sérülése. Mondjuk, nem is bántam, hogy nem foglalkoznak velünk, jó volt ülni mellette és hallgatni. Aztán kezdtek érkezni az SMS-ek Lizától, hogy hol vagyok. Nem, nem őt hívják Lizának, hanem a menyasszonyomat. Igen, akkor már a menyasszo-nyom volt. Magukon kívül ki bírná ki nő nélkül az életet? Szóval határozottan odamentem az egyik orvoshoz, azt mondtam, hogy újságíró vagyok, és azonnal vizsgálják meg a hölgyet. Hogy mondja, atyám? Igen, ez valóban hazugság volt, tényleg. Írja a többihez! Mindjárt behívták, megröntgenezték, meg ezzel az izével, az uerhával, vagy ultrahanggal is letapogatták. Nem volt semmi baja. A biciklim viszont ripityára ment, mert az a hülye autós ijedtében keresztülment rajta. Szóval, kértem, hogy hívjon fel. Nem a bicikli miatt.
Eltelt pár nap, nem jelentkezett. Gondoltam, kész, ennyi. Nem is olyan nőnek látszott, mint aki... Aztán egyik nap Liza anyjáéknál voltunk ebéden, amikor megszólalt a telefonom. Kérdezte is rögtön az a sárkány, mármint az anyósom, hogy ki hív ilyenkor. Mondtam a főnököm... Oké, bővül a lista, tudom. A menüről volt szó, de én csak Alíz kacagását hallottam, az illatát éreztem. Igen, az elütött csajt hívják Alíznak. Liza - Alíz. Mintha egymás tükörképeinek teremtette volna az isten. Ez nem káromlás atyám, hanem tény. Bántam is én, hogy csirke, kacsa vagy fácán lesz a főétel, csak bólogattam ott. Kívántam őt. Talán, mint még soha senkit. Azért-e mert elérhetetlennek tűnt, vagy valami más volt – ezt nem tudtam biztosan. Kérdezte is Liza, hogy mi van velem. Mondtam, hogy nem érzem jól magam. Persze jött anyósom rögtön a hasznos tanácsaival, hogy gargalizáljak sós vízzel, és párologtassak kamillával. Mert a kamilla mindenre jó. Jól tudom, volt egy ilyen nevű szeretőm.
Alig vártam, hogy Alízt visszahívhassam. Nem vette fel. Hiába próbálkoztam újra. Akkor írtam neki egy üzenetet, meghívtam kávézni.
Tudja, engem a női ruhák addig csak olyan szinten érdekeltek, hogy minél hamarabb lekerüljenek, de azt ma is tudom pontosan, hogy Alíz akkor mit viselt. Baromi jól állt az a halványbarna jersey ruha és a narancssárga, vagy milyen színű felső. Na és azok a mellek...!
Végre, megkaptam. Azt az éjszakát. El tudja képzelni, amikor... Hogy ezt ne meséljem el részletesen? Van humora atyám. Jól van, maga tudja. Fantasztikus volt. Sőt, még annál is fantasztikusabb! Nem tudtam lemondani róla. Több és több kellett belőle, az együttléteinkből. A férje kezdett gyanakodni, de, akárhányszor csak tehette, megszökött hozzám. Közben Lizával szerveztük a lagzit, amiről Alíz, persze, semmit sem tudott. Már-már azon gondolkodtam, hogy lefújok mindent, és megszöktetem. Egy kis erdei lakban élünk majd, kettesben valami fenyők alatt, vagy világkörüli útra indulunk, vagy teljesen mindegy, hogy mit csinálunk, csak együtt legyünk. Persze, Liza úgynevezett hozománya is elég nyomós ok volt ahhoz, hogy ne lépjek, meg untam volna a szakítási cécót, a könnyeket, anyósom sápítozását.

Aztán az élet eldöntött mindent. Mindig mondom, hogy minden kialakul egyszer, mert nekem ilyen pozitív a felfogásom, atyám! Lizával ültünk egy kávézóban reggel, amikor Alíz egyszer csak ott termett az asztalunknál. Mit tehettem volna? Bemutattam őket egymásnak. Na, nem úgy! Azt mondtam, régi ismerős. Liza elhitte volna, de látta, hogy Alíz a könnyeivel küszködik. Dühös voltam rá. Így elszúrni! Buta liba.

Néha azért hajnalban még vele álmodok. A bal melle....

Fel tud oldozni atyám?